Kicsi
Lánykám!
Lassan,
de biztosan „pálócosodok”. Már megértem, amikor Margit néni meséli, hogy
„bárhová mentünk, batut köllött kötnyi a hátunkra, hogy fát vigyünk haza,
akármilen vékonkát is”, Tudom már, hogy a „szakácska” a kötény, a „lajbi” a
mellény,a „masina” meg a tűzhely, s hogy régen az
asszonyok szalmát tettek a talpuk alá, azt locsolták meleg vízzel, mikor télen
a patakban áztatták a kendert.
Tudományos
megfigyelést is teszek: mindenkinek, akivel beszélgetek, kék a szeme. A kék
szem és a hosszú élet így kétségtelenül összefüggenek.
Meglepődöm
viszont azon, hogy majd’ az összes néni szerelemből ment férjhez. Valahogy másra
számítottam. Ismert a faluban minden legényt minden lány, aztán jól "összenézték"
egymást.
-
Vasárnap délután litánia után – az is kötelező vót akkoriba – elmentünk a
faluba – meséli Margit néni. – A kocsma ott vót a falu közepén, a legények a
kocsmába, mi meg végig a templomtól ki a temetőig énekelve járkáltunk. Tizenöt-húsz
lány összekapaszkodva, meg az asszonyok is, kisgyerekek, mindenki eljárt oda. Akkor
így szórakoztunk.
Margit
néni, mesemondó, énekel és táncol a Hagyományőrző
Körben, és a Népművészet
Mestere. A háza tele van népviseletbe öltöztetett babákkal, ő
varrta, hímezte valamennyiük ruháját. Most is varrni készül, de elragadja a
beszélgetés, leteszi a tűt.
- Vót, hogy hónapokig nem
láttunk pénzt, termeltünk krumplit, liszt vót, meg minden, oszt azt ettük. Vót
csirke, de azt eladtuk, nem ettük meg – abból kellett szoknyát venni. Mi nyulat
ettünk. Eladtuk a csirkét, osztán
mindjárt megvettük a szoknyát, vagy a kendőt, vagy a harisnyát – drága
vót! Azt ettük, ami vót, laskát, haluskát, bodagot… egy héten kétszer vót bab…
meg nem is tudtak főzni… rántott hús, á… honnan is
tudták vóna…
- Nagyboldogasszonykor mentünk
Szentkútra, az nagy ünnep vót… vótak
ilyen előénekesek,
oszt vót a szomszédba egy asszony, anyu mesélte, hogy hallotta, hogy amint
mentek a pusztába, egy uraságé vót az, vótak sok birkák… oszt sok kos vót, oszt
az asszony, ahogy énekelte az éneket, hogy „a mennyei szent városnak” oszt a
kosokat ahogy meglátta, beleénekelte, hogy „nagy tökei vannak”. Vót, aki
behúgyozott mán a nevetéstől, hemperegtek az úton… Oszt
anyu meg átment hozzá, és megkérdezte: igaz-e, hogy maga ezt énekelte? – Igaz,
ragyogóm! Elgondolkodtam… oszt beleéneköltem.
De
Margit néni ritkán nevet, inkább együttérzésre vágyik élete sok nehézségét
felemlegetve. Hosszasan sorolja rossz szomszédjától elszenvedett bántalmait,
bár az, szegény, már néhány éve meghalt. Margit néni panaszos hangon mesél,
néha legyint egyet a világra: - Kispad az van, de nincs, aki kiüljön rá. Csak egyszer mosolyog, akkor is úgy, mint egy
csintalan kislány: az unokája van itt a városból, s összeszidja, amiért
kihúzgálta a sárga málnát. – Az különlegesség, Mama! Te meg kihúzgálod! – Olyan
izé vót, nem úgy nézett ki, ahogy a rendes málna – vonogatja a vállát Margit
néni szégyenlős
mosolygás kíséretében.
Milyen
szerencse, hogy ebben a helyzetben találkozom vele… velük. Természetes
jószándékkal vagyunk egymás iránt, kölcsönösen előnyös, (emberi) viszonylatban. Mert
(szinte) mindenki szereti, ha kérdezik, ha őszintén kíváncsiak rá. Engem is segítenek minden létező és létezhetetlen módokon. És
így „magától” lép be a megértés, együttérzés és elfogadás, kiszorítva a beszűkültséggel
szemben meglévő
ellenérzetemet. Az amúgy is csak a keret, amibe beleszülettek, és nem is láttak
más mintákat az életre.
Gondold
csak el, Kicsim, milyen időket éltek: a régi rend, a
hagyomány rendje, ami tágasságot, teret és perspektívát adott az életnek,
széthullott az életük során, az erőszakos 20. század jól
megcibálta és kizsigerelte őket, keménnyé és nehézzé tette
az életüket. Ők
meg elhitték, hogy ez az élet rendje. Pedig csak a világé. A Hatalom berendezkedésé,
amelyben tízezer éve szenved az emberiség nagy része. Nem csoda, hogy nem
hallunk a történelemórákon több százezer éves múltunkról, és azokról a
kultúrákról, amelyek az együttműködés hálózatára épülő
társadalmakat alkottak.
De
majd Ti, Kicsi Lányom, Ti már egy szabadabb, tágasabb és örömtelibb életben
éltek – már most, hiszen „belülről vezérelt üzemmódban vagytok, már
most mást és másképp láttok, s a kibontakozó, új világban éltek, amiben ez (a régi)
is benne van, de még mennyi minden más! Jóság!
Ölellek,
Kiscsillagom!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése