-
Vártuk mindég a karácsonyt. Akkor összeültünk az asztalnál, apukám nem hagyta
anyut felkelni, ő tálalt, mert akkor nem kotlanak a tyúkok. Mármint nem ülnek a
tojáson, ha az asszony járkál. Illen szokások voltak. Oszt akkor, emlékszem rá,
mi gyerekek voltunk, de apukám nekünk is öntött mindig egy kis bort, hogy
felköszöntsük.. Isten éltesse, hogy megértük Krisztus urunk születésit. Oszt mondott egy szép verset. Ez oszt nekem
az agyamba van, mert mikor én összekerültem az uramval, már ez nem vót.
-
20 éves vótam, mikor férjhez mentem. A szomszédunkba vót a barátom. De engem
nem akart az anyósom sehogyse, mert hogy szegények vótunk, meg ők is szegények
vótak, úgyhogy gazdagabbat.., tudja, valamikor, hogy hogy vót.. De mink annyira
megszerettük egymást, hogy összeházasodtunk. Anyósom nem is jött el a lagziba,
meg egy rokonja se, de utána meg nagyon-nagyon jó lett anyósom, nagyon jó volt
hozzám.
-
Mikor a férjem katona vót a háborúba – az esküvő után három hetet vótunk
együtt, utána elvitték -, anyósom írt neki levelet, hogy szeretne velem
békülni. Írta az uram, hogy menjek, szóljak az anyjához. Mentem is, éppen vizet
vitt, oszt mondtam neki: - Vizet visz, szülém? – Vizet – meséli Marika néni
örömmel a hangjában, hogy lefesse a jelenetet. – Akkor én bementem a kis házba,
oszt nagyon sírtam, mer meglepődtem nagyon, olyan fájó pont vót. De aztán
kihíttak, adtak szép kázsmér kendőt a fejemre. Na osztán elhíttak
keresztanyának, az uramnak vót egy asszonytestvére, annak vót lánya, na ahhoz.
Nekem már vót akkor komaasszonyom, a neném. Édesanyám testvére. Mán akkor
nagylány vótam, oszt kereszteltem a fiát. De azt mondta, menjél el, Marika,
hogy kibéküljetek. Nem haragszok érte. Így aztán el is mentem, és meg is lett a
szent béke.
-
Apuék meg közbe építkeztek, nem tudtam, hova menjek, Anyósom megengedte, hogy
odamenjek, de őnekik is csak egy szoba-konyhás lakás vót. Ő lakott a szobába,
én meg a kiskonyhába. Ott született már ez a harmadik lyányom, az Évácskám. De aztán
már végleg hazagyütt az uram a katonaságtól, és ami vót istálló, abból az
összes földet kihordta, újat hordott haza, felstukatórozta, két ablakot tett,
mer olyan ezermester vót az uram, mindent megcsinált. Meg üvegajtó lett,
úgyhogy én ott nagyon-nagyon szerettem lakni. Falvédőköt varrtam, az ágyhoz,
meg mindenüve. Négy gyerek mellett építettünk kétszoba-konyhás lakást.
-
Vót két kis üszőnk, én azt befogtam, oszt mentünk ki kápónyi a Halyagosba’ –
úgy hítták aztat a helyiséget. Ezt a lányomat e – mutat Évire – egy lúdülő
kosárba beletettem – nevet fel -, a két gyerek meg ott ült mellette. Mindig
beszéltem, hogy: de Évikére vigyázzatok! mer én nem mertem felülni a kocsira,
merhogy elmennek a kis üszők. Akkor, mire kiértünk, nem vót egy pelenka, mind
kihányták a gyerekek, meg piros jampi sapkát vettünk nekik, azt is mind
kihányták a kocsiból, az élelmet megették, a vizet kiöntözték, akik gyöttek
utánunk, azok szedtek össze mindenféle cuccot – és nevet.
-
Ó, a mi emberünknek sok barátja vót. Mikor disznóvágás vót húszan is voltunk.
Nagy dalolások voltak. Az uramnak szájharmonikája vót, oszt adta nekem a
szerenádot, mikor jött a kocsmából haza.
v
-
Akkor aszondja egy alkalommal egy öregnek
a kocsmába – fogja Marika néni huncuttá a hangját -, hogy fogadjunk,
hogy énnékem még máma este megjelenik a Mária.
Az
meg aszondja: bolond, hát hogy jelenne neked meg a Mária!
-
Na, mibe fogadunk? Ha nem jelenik meg, én fizetek féldecit, de ha megjelenik,
maga fizet!
Hát
én nemsokára mentem. Én meg Mária vagyok, tudja. Na, aszongya, mit mondtam,
hogy a Mária meg fog jelenni! Aszongya a papa, de ez nem a Szűz Mária! – Én azt
nem mondtam! – kacag. – Oszt azóta az én uramnak jelenése vót a kocsmába!
Megjelent néki a Mária!
v
Vettünk
két kis bocikát, aztán vót az uramnak egy méhész barátja, az belevitte a
méhészetbe – úgyhogy vót vagy 60 családunk, sok pízeket kaptunk érte, soha nem
olvastam még annyi pézt, mint akkor. Vót még hét marha is az istállóban. Oszt
így lassan gazdákodtunk.
v
-
Jó vót a téeszbe. Nem mondom, hogy rossz vót. Jó vót. Összegyütt a nép, tudja,
oszt összetartottunk. Vót egy barátnőm. Mikor odamentem, megszerettük egymást,
oszt én avval szedtem a krumplit, avval kapáltam egy soron, ő az egy felén, én
a másikon. Jó vót. Meg így van ez a kis nyugdíjam.
v
Végignevet
minden történetet, de közbe-közbe elmondja, nagyon – nagyon sok gondom vót az
életbe, meg nagyon-nagyon sokat siratok. Sok gondom vót. Azt hiszem, nincs is
tudatában, hogy milyen boldog az élete. A ’számadását’ már eltorzította a világ
megítélése, – de a mosolyában, nevetésében ott van.
Később
többször is találkozunk, a Mari néni elmarad, átveszi helyét a Cseri mama –
ahogy a család hívja. Beépülök – mert befogadnak. Vasárnap még egyszer meglátogatom
Cseri mamát, de zárva az ajtó. Másnap mondja ám Évike, a lánya. – Otthon volt
pedig, egész nap Téged várt.
Visszajövök
még, Cseri mama!