2016. július 5., kedd

Cseri mama




Kicsi Lányom! 
Csak így, első emberként, ebbe szaladok bele. Így mesél Marika néni:

- 1931. december huszonhárom. Akkor születtem. Kis Jézuska hozott. Négyen vótunk testvérek, de ketten meghaltak. Kicsi korukba. Anyukámék szegény napszámosok vótak. Apukám a vasútná dógozott.
- Mikor először mentem félrészesbe, aratni Apukámmal, még nem nagyon tudtam a markot se szedni. Osztán Apukám szerette a menyecskéket – súgja oda, mert (jaj, a vőm is hallgatja!). – Érti? A menyecskéket. Vót neki egy menyecske barátja, ő ment elől az egyik testvérivel, annak is vót barátja, de nem az ura. De nem mutatták meg azt se, hogy hogy kell szednyi a markot. Hát fel is szedtem én a markot, de mikor köttük a kévét, a kötelem mindig szétment. Oszt egy fiatal gyerek után szedtem a markot, az segített, mer’ nagyon akart vóna udvarolni nekem, de nekem meg nem kellett.
- Hazamentem, elpanaszkodtam anyukámnak sírva, hogy apu mit csinált. Ment elől a menyecskével, de rám se néztek. Nem mutatta meg, hogy hogy csináljam a kötelet. Oszt anyukám megmagyarázta, hogy hogy csavarjam, oszt mán másnap egy se jött szét.


- Vártuk mindég a karácsonyt. Akkor összeültünk az asztalnál, apukám nem hagyta anyut felkelni, ő tálalt, mert akkor nem kotlanak a tyúkok. Mármint nem ülnek a tojáson, ha az asszony járkál. Illen szokások voltak. Oszt akkor, emlékszem rá, mi gyerekek voltunk, de apukám nekünk is öntött mindig egy kis bort, hogy felköszöntsük.. Isten éltesse, hogy megértük Krisztus urunk születésit.  Oszt mondott egy szép verset. Ez oszt nekem az agyamba van, mert mikor én összekerültem az uramval, már ez nem vót.



- 20 éves vótam, mikor férjhez mentem. A szomszédunkba vót a barátom. De engem nem akart az anyósom sehogyse, mert hogy szegények vótunk, meg ők is szegények vótak, úgyhogy gazdagabbat.., tudja, valamikor, hogy hogy vót.. De mink annyira megszerettük egymást, hogy összeházasodtunk. Anyósom nem is jött el a lagziba, meg egy rokonja se, de utána meg nagyon-nagyon jó lett anyósom, nagyon jó volt hozzám.



- Mikor a férjem katona vót a háborúba – az esküvő után három hetet vótunk együtt, utána elvitték -, anyósom írt neki levelet, hogy szeretne velem békülni. Írta az uram, hogy menjek, szóljak az anyjához. Mentem is, éppen vizet vitt, oszt mondtam neki: - Vizet visz, szülém? – Vizet – meséli Marika néni örömmel a hangjában, hogy lefesse a jelenetet. – Akkor én bementem a kis házba, oszt nagyon sírtam, mer meglepődtem nagyon, olyan fájó pont vót. De aztán kihíttak, adtak szép kázsmér kendőt a fejemre. Na osztán elhíttak keresztanyának, az uramnak vót egy asszonytestvére, annak vót lánya, na ahhoz. Nekem már vót akkor komaasszonyom, a neném. Édesanyám testvére. Mán akkor nagylány vótam, oszt kereszteltem a fiát. De azt mondta, menjél el, Marika, hogy kibéküljetek. Nem haragszok érte. Így aztán el is mentem, és meg is lett a szent béke.



- Apuék meg közbe építkeztek, nem tudtam, hova menjek, Anyósom megengedte, hogy odamenjek, de őnekik is csak egy szoba-konyhás lakás vót. Ő lakott a szobába, én meg a kiskonyhába. Ott született már ez a harmadik lyányom, az Évácskám. De aztán már végleg hazagyütt az uram a katonaságtól, és ami vót istálló, abból az összes földet kihordta, újat hordott haza, felstukatórozta, két ablakot tett, mer olyan ezermester vót az uram, mindent megcsinált. Meg üvegajtó lett, úgyhogy én ott nagyon-nagyon szerettem lakni. Falvédőköt varrtam, az ágyhoz, meg mindenüve. Négy gyerek mellett építettünk kétszoba-konyhás lakást.



- Vót két kis üszőnk, én azt befogtam, oszt mentünk ki kápónyi a Halyagosba’ – úgy hítták aztat a helyiséget. Ezt a lányomat e – mutat Évire – egy lúdülő kosárba beletettem – nevet fel -, a két gyerek meg ott ült mellette. Mindig beszéltem, hogy: de Évikére vigyázzatok! mer én nem mertem felülni a kocsira, merhogy elmennek a kis üszők. Akkor, mire kiértünk, nem vót egy pelenka, mind kihányták a gyerekek, meg piros jampi sapkát vettünk nekik, azt is mind kihányták a kocsiból, az élelmet megették, a vizet kiöntözték, akik gyöttek utánunk, azok szedtek össze mindenféle cuccot – és nevet. 




- Ó, a mi emberünknek sok barátja vót. Mikor disznóvágás vót húszan is voltunk. Nagy dalolások voltak. Az uramnak szájharmonikája vót, oszt adta nekem a szerenádot, mikor jött a kocsmából haza. 

  •  
v  
- Akkor aszondja egy alkalommal egy öregnek  a kocsmába – fogja Marika néni huncuttá a hangját -, hogy fogadjunk, hogy énnékem még máma este megjelenik a Mária.
Az meg aszondja: bolond, hát hogy jelenne neked meg a Mária!
- Na, mibe fogadunk? Ha nem jelenik meg, én fizetek féldecit, de ha megjelenik, maga fizet!
Hát én nemsokára mentem. Én meg Mária vagyok, tudja. Na, aszongya, mit mondtam, hogy a Mária meg fog jelenni! Aszongya a papa, de ez nem a Szűz Mária! – Én azt nem mondtam! – kacag. – Oszt azóta az én uramnak jelenése vót a kocsmába! Megjelent néki a Mária!
v  
  •  
Vettünk két kis bocikát, aztán vót az uramnak egy méhész barátja, az belevitte a méhészetbe – úgyhogy vót vagy 60 családunk, sok pízeket kaptunk érte, soha nem olvastam még annyi pézt, mint akkor. Vót még hét marha is az istállóban. Oszt így lassan gazdákodtunk. 

  •  
v  
- Jó vót a téeszbe. Nem mondom, hogy rossz vót. Jó vót. Összegyütt a nép, tudja, oszt összetartottunk. Vót egy barátnőm. Mikor odamentem, megszerettük egymást, oszt én avval szedtem a krumplit, avval kapáltam egy soron, ő az egy felén, én a másikon. Jó vót. Meg így van ez a kis nyugdíjam.
v  
  •  
Végignevet minden történetet, de közbe-közbe elmondja, nagyon – nagyon sok gondom vót az életbe, meg nagyon-nagyon sokat siratok. Sok gondom vót. Azt hiszem, nincs is tudatában, hogy milyen boldog az élete. A ’számadását’ már eltorzította a világ megítélése, – de a mosolyában, nevetésében ott van.
Később többször is találkozunk, a Mari néni elmarad, átveszi helyét a Cseri mama – ahogy a család hívja. Beépülök – mert befogadnak. Vasárnap még egyszer meglátogatom Cseri mamát, de zárva az ajtó. Másnap mondja ám Évike, a lánya. – Otthon volt pedig, egész nap Téged várt.
Visszajövök még, Cseri mama!             

                                           


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése